
2009. augusztus 24-között Balatonszemesen nyaraltunk a Vadvirág Kempingben, ahogy annó tavaly is.

2009. augusztus 24-között Balatonszemesen nyaraltunk a Vadvirág Kempingben, ahogy annó tavaly is.
Kedves Olvasók!
Holnap jön a négynapos hosszú hétvége, aztán pedig augusztus 31-ig lehúztam a rolót. Végig gürcöltük a nyarat, ideje pihenni kicsit. Terveink szerint Bercel, majd a Balcsi következik, mint tavaly is ilyenkor.
Mindenkinek Jó Pihenést aki megteheti, aki nem annak Jó Munkát!
Interjú Jean-Michel Jarre-al a Debreceni Városi TV-ben, 2009. május 4-én:
(VTI)
Képes beszámoló 2009. Május Elseje, Szolnok, Tiszaliget

Idén úgy jött ki a lépés, hogy 12 év után újra kilátogathattam Szeretett Családommal a Tiszaligeti Majálisra. Ezelőtt utoljára 1997-ben voltam, így bő egy évtized kimaradt, de volt összehasonlítási alapom.
Végre eljött ennek is az ideje: idén először megyünk hosszabb időre szabadságra, mivel az egész nyarat végig dolgoztuk. Amíg más pancsikolt a Balcsiban vagy az Adrián, vagy ahol éppen lehetősége volt, addig mi keményen dolgoztunk, megállás nélkül.
De most Ti mentek dolgozni és iskolába is, és szeptember 7-ig mi fogunk hawaii-ozni a Balatonon és Szolnok cityben. Legközelebb a hivatalt és munkával kapcsolatos dolgokat szeptember 8-án szeretném látni (illetve akkor sem szeretném, de muszáj
). Aki esetleg szintén utószezonban jutott el végre szabira, annak szintén Jó Pihenést Kívánunk!
(VTI)